Cikksorozatunk következő részében Baráth Meát ismerhetitek meg. Másfél éve élnek Berkenyén, férjével négy gyermeket nevelnek. A családok megerősítésén dolgozik azáltal, hogy fotósként nem egy hagyományos utat követ. Történetmesélő családi fotósként nevezi meg önmagát.
CSAKPont: Mit jelent ez az elnevezés pontosan?
Mea: A fotózásban többféle műfajt különítünk el, amivel én foglalkozom, annak a szakmai elnevezése dokumentarista fotózás. De mivel sokakban ez a szocifotók világát hívja elő, próbáltam valamiféle olyan jelzőt találni a munkámra, ami jobban leírja, mit is csinálok. Történetmesélő vagyok, mert nem előre megrendezett jeleneteket, beállított pózokban elhelyezkedő embereket mutatok meg a képeken, hanem életszagú helyzeteket örökítek meg, az életet mesélem el, ahogyan az zajlik.
CSAKPont: Miért pont a dokumentarizmus fogott meg?
Mea: Több, mint tíz éve fotózom. Fél éves volt a lányom, az első gyermekem, amikor elkezdtem egy fotóiskolát, és a második gyermekemet vártam már, amikor a vizsgamunkám készült. Minden területen volt lehetőségem kipróbálni magam, tanulni, dolgozni. Saját stúdiót is működtettem évekig. Aztán, ahogy egyre több fotózási helyzeten voltam túl, kezdtem meglátni, melyik az a terület, amiben igazán otthonosan mozgok, és a legjobbat tudom nyújtani. Teljesen más kompetenciákat, tudást, hozzáállást igényel egy stúdiós munka, mint az életképek dokumentálása. Utóbbinál alkalmazkodnom kell az aktuálisan alakuló helyzethez, a fényviszonyok adottságaihoz, a résztvevők folyamatosan mozgásban, változásban vannak – én ezt szeretem és élvezem. Elkapni a pillanatot, azt, amiben tetten érhető a szeretet, a kapcsolat. Arról nem is beszélve, hogy a szülőkkel együtt éltem végig a beállított fotózás minden kínját, amikor a gyerek nem akar ott maradni, és szépen mosolyogni, mert sokkal izgalmasabb körbe-körbe futkosni a műteremben, vagy éppen elbújni a vécébe. Ilyenkor az ígérgetésektől kezdve a jutalmak beígérésén át a könyörgésig el tudnak fajulni a dolgok. De hát miért is kell efféle küzdelmekkel járnia egy családi fotózásnak? Inkább érezzük jól magunkat, nem?
CSAKPont: Hogyan zajlik egy történetmesélő családfotózás?
Mea: Általában a családok otthonába megyek, együtt töltünk két-három órát, kötetlenül, szabadon. Nincs stressz, ‘mosolyogj a kamerába’ kötelezettség. Beszélgetünk, kapcsolódunk egymáshoz, kialakul egy könnyed légkör – amiben egyszerűen elkészülnek a spontán, őszinte képek. A gyerekek játszanak, a szülők főznek, vagy éppen együtt sütnek a gyerekekkel valami finomságot, vagy elmegyünk sétálni a közeli játszótérhez, esetleg társasjátékpartyt csap a család. Csupa hétköznapi történés. Semmi különös, gondolnánk. És igaz is, mert ezekben a semmiségekben bújik meg a nagybetűs Élet. Az összenevetések a családi vicceken, a könnyek letörlése a vita után a piros bögréért, az ágyon ugrálás, a gyógypuszi a bibire – ezek azok az apróságok, amiket nap, mint nap átélünk, átsiklunk felettük, de valójában ezek ennek a kisgyermekes korszaknak az igazi emlékei.
CSAKPont: Négy gyerek mellett hogyan tudod menedzselni a vállalkozásodat?
Mea: Tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy megszületett a Családmesék, mert megtanítottak arra, hogy nincsen tökéletes család, szuperanyaság. Sokszor, amikor szép ruhát veszünk fel, kiöltöztetjük a gyerekeket, és igyekszünk szépen mosolyogni a műterem tiszta, steril világában, valójában azt szeretnénk viszontlátni a képeken, hogy rendben vagyunk így. Ami igaz is. Csak nem kell hozzá a tökéletesség látszata. Mert pontosan úgy vagyunk rendben, ahogy vagyunk. Szép ruha nélkül is. Lekvármaszatos, ölelő kis karokkal a nyakunk körül. Karikás szemmel, de hálás mosollyal. Szülőnek lenni kihívás. De a legcsodálatosabb, leggazdagítóbb dolog az életben. Mivel négy gyerekkel élek egy háztartásban, tudom, milyen az, amikor másnap reggel pakolod el a vacsora maradványait, amikor lépten-nyomon játékokba botlasz a lakásban, és hogy előfordulnak kéznyomok, vagy konkrét művészi alkotások a fehérre festett konyhafalon. Ez így kerek.
A munkám javarészt hétvégéken zajlik, hétköznapokra a fotók válogatása, utómunkája, átadása marad. A férjem nagyon sokat segít, az időbeosztásban alkalmazkodunk egymáshoz, hogy jusson belőlünk a gyerekeknek is. Komoly időmenedzsmentet igényel az életünk, de sok a szabadság is benne. Szerintem előny az is, hogy a gyerekeim látják a munkámat, testközelből tapasztalják a vállalkozói élet kihívásait. Tapasztalják, hogy édesapjukkal együtt szenvedéllyel foglalkozunk a hivatásunkkal. Az a vágyam számukra is, hogy megtalálják majd azt a munkát, amiben kiteljesednek.
CSAKPont: Mit tanácsolnál a gyermekével jelenleg otthon lévő édesanyáknak?
Mea: Anyaként elsősorban a saját jóllétemért vagyok felelős. Akkor tudok jó anyja lenni a gyermekeimnek, ha én élvezni tudom az életemet. Ez nem könnyű, keményen helyt kell állnunk sok-sok területen. De bánjatok jól magatokkal! Add meg magadnak azt a napi forró zuhanyt, ne sajnáld magadtól azt az illatos krémet, pihenj, kapcsolódj ki, regenerálódj! Ami feltölt, arra mindig legyen időd! Aztán ki tudja, idővel talán pont a hobbid válik azzá a vállalkozássá, amiért úgy érzed majd: érdemes munkálkodnod!
Köszönjük a beszélgetést!
Mea fotóit megnézhetitek a Családmesék honlapján, illetve facebook-on és instagram-on is követhetitek. Családközpontú beszélgetések, inspiráló gondolatok fűszerezik a képi tartalmat, érdemes ellátogatni az oldalaira.